Kedves Norbert,
kérlek fogadd szeretettel szentimentális történetem ajándékként az esküvőtökre, és köszönetként a partnerségedért!
És Te kedves Olvasótársam, ki most e sorokat olvasod, kérlek Te is fogadd szeretettel!
Amikor 12 évvel ezelőtt megismertem a feleségem, úgy éreztem, hazaérkeztem. Csak őrá tudtam gondolni, minden sejtemmel azt akartam, hogy együtt élhessük le az életünket.
Ezért minden éjjel kitettem egy mécsest az ablakomba, hogy mint a vándor az éj sötétjében, hazataláljon hozzám. Amikor összeházasodtunk, kapott is egy lyukas bakancsot a nyakába annak jelképéül, hogy nincs mivel odébbállnia.
Az esküvőnkön aztán mindenkinek adtunk egy-egy mécsest, hogy akik már megtalálták a párjukat, azok soha ne feledjék együtt őrizni a lángot, akik pedig még egyedül élnek, azok tegyék ki az ablakba, hogy az ő vándoruk is hazatalálhasson!
Ma két csodálatos gyermekünk van, és boldogabbak vagyunk, mint valaha!
Mindenkinek ezt kívánom!
Barátsággal,
Papp Zoltán